Miatyánk Fesztivál, 2017: Borbély Mihály és Juhász Gábor koncertje az altemplomban
| |

A Salkaházi-akták

„Ez a ti órátok és a sötétség hatalma” Lk 22, 53
Emlékest a vértanúk és áldozatok: Salkaházi Sára, Bernovits Vilma, dr. Róna Andrásné dr. Jónás Magdolna, Fischer Béláné Féderer Leontin, Bátoriné és fia, Bátori István (a fűtő Pista) emlékére

A történet, ahogy ismerjük

1944. december 27-én a nyilasok megszállták az épületet [a Bokréta utcai munkásnőotthont], a lakókat igazoltatták, sokukat le is tartóztatták. Salkaházi Sárát, Bernovits Vilmát és két másik nőt „kihallgatásra” hurcolták – valamennyiüket agyonlőtték a Dunaparton. Egy szemtanú állítása szerint egy alacsony, rövid, fekete hajú testvér a kivégzése előtt szembefordult a katonákkal, és széles mozdulatokkal keresztet vetett – a személyleírás alapján valószínűsíthető, hogy Salkaházi Sára volt az. Salkaházi Sárát 2006. szeptember 17-én a Szent István Bazilika előtti téren, tízezres tömeg előtt avatták boldoggá.

Horváth Dóra: A világ igazai – 3 hős magyar embermentő, akiknek ezrek köszönhették életüket. Múlt-kor, 2018. április 16.

Hat személyt vittek el: Salkaházi Sárát, az otthon vezetőjét, azzal a váddal, hogy zsidókat rejteget a házban, Bernovits Vilma hitoktatót azzal, hogy bejár a gettóba, ott hittant tanított és esetenként keresztelt is, és akinek zsidómentő tevékenységéről már korábban is tudomásuk volt, valamint Fischer Béláné Féderer Leontint, dr. Róna Andorné dr. Jónás Magdolnát, és egy asszonyt a fiával, mert a pincében lefolytatott kikérdezéskor nem tudták meggyőzően bizonyítani nem-zsidó származásukat. A fiatalember neve a visszaemlékezésekben „fűtő Pista” volt, a ház konyhafüzetébe dec. 22-én Sára testvér írta be a nevét. Az asszony neve Bátoríné lehetett, a fia neve így Bátori István. Hídvégi Máté mondta el, hogy megtudta: István a lövések előtt a vízbe vetette magát és elúszott. Megmenekült, valahol, a Bokréta utca környékén lakott és emlékezett rá valaki az Üllői úti Örökimádás templomból. Már meghalt. Az a bizonyos dec. 27. éjjel annyira megviselte idegileg, hogy nem mert jelentkezni ebben az ügyben. Egy szemtanú szerint fejlövéssel végeztek velük.

Szécsi József: Akit nem avattak Boldoggá – Bernovits Vilma hitoktató. Elhangzott a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett rendezvénysorozatban, 36 igaz ember címmel megrendezett tudományos ülésszakon (Budapest, 2010. november 3.)

A baj hamarosan be is következett: a 18 éves Dömötör Erzsébet bosszúból feljelentette a Bokréta utcai anyaotthont – azt a házat, ahol Salkaházi Sára volt a vezető. Dömötör Erzsébetet szobalányként vette fel Sára testvér, de nem nézte jó szemmel, hogy a fiatal lány az egyik ott elszállásolt katonával összeszűrte a levet. Át akarta helyezni őt másik otthonba, ám Erzsébet elbocsájtása másnapján lebuktatta Sáráékat. 1944. december 27-én a nyilasok körülvették az épületet.

A Dunába lőtt apáca. „Íme, itt vagyok, engem küldj!” Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus oldaláról

dr. Szőke Pálma rendtárs visszaemlékezése

Vajon tudta-e már akkor, hogy áldozat lesz? nem tudom, megtette-e már a felajánlását. De sohasem felejtem el, milyen hangsúllyal mondta el nekem egy-egy mondatát. Például azt: „Ha áldozat kell, hát itt vagyok! Rajtam végy be mindent!” Így bíztatott: „Ezt nagyon szépen mondd Pálminkóm! Ezt így kell mondanod! – nem felejtem el a Rajtam végy be mindent! mondatot kísérő mozdulatot. Az előadás maga 1944. március 19-én volt, azon a napon, amikor a németek bevonultak Budapestre. Tehát történelmi dátum. Együtt izgultunk, hogy meg lehessen tartani az előadást. Éppen ez a szám ment le, amikor a rendőrség letiltotta a továbbiakat….

In: Hetényi Varga Károly: Akiket üldöztek az igazságért. Papi sorsok a horogkereszt és nyilaskereszt árnyékában. Budapest, 1985. 424–438. o.

A zsidó Szombat folyóiratból

Ahogyan azt az ünnepség egyik szónoka, Schweitzer József főrabbi beszédében elmondta, már 1968-ban kezdeményezte egy túlélő, hogy a jeruzsálemi Jad Vasem Intézetben örökítsék meg a vértanúhalált halt apáca nevét. 1972-ben a Világ Igazainak ösvényén fát ültettek emlékére, a magyar zsidóság pedig emléktáblával jelölte meg budapesti mártíriuma színhelyét. Bár az 1989-ben felállí¬tott táblát kétszer is összetörték, 2002-ben újat állítottak fel.

Ami a protokollon túlmutat, az, hogy a magyar keresztény hagyomány egy olyan antifasiszta elemmel gazdagodott, melyet saját tradicionális testülete erősített meg, hagyott jóvá és hirdetett ki. Egy olyan konzervatív, ugyanakkor a zsidóságra meglehetősen ambivalensen tekintő intézménynél, mint a katolikus egyház, óriási esemény, hogy valakit azért avatnak boldoggá, mert zsidókat bújtatott és nyilasok gyilkolták meg. Óriási előrelépés történt, hiszen a magyar katolikus egyház magát – joggal – a több évtizedes „kommunista diktatúra” áldozatának vallja, s furcsa idegenkedés figyelhető meg nem pusztán a zsidóságtól, illetve mindattól, amit a zsidóság elszenvedett, hanem a szovjet-kommunista hagyománynak tekintett antifasizmustól is. Talán ismét Salkaházi Sára mártíromsága fog hidat teremteni a két világvallás magyarországi követői, zsidók és keresztények között.

Cikkek az Új Ember katolikus lapból

Egy ma is velünk élő álláspont

Salkaházi Sára halálának valódi körülményei nem ismertek, mert az antifasiszta és zsidómentő akciókban szerepet vállaló szociális testvérek közül senkinek nem történt bántódása, a világháború pusztításai következtében egyetlen testvér sem vesztette életét.
Húsz évvel később a zuglói nyilasper egyik vádlottja mondta el a bíróságnak, mi történt. A vallomás kínzás eredménye-e, nyitott kérdés, különösen azt tekintve, hogy magyarok nem lőttek embereket a Dunába. Nem is tehették volna hiszen vastag jég borította. Hogy hogyan lőtték állítólag a Dunába Salkaházi Sárát, az máig rejtély.

Valéria politikai weboldaláról

Bády Ferenc dr., a zsidómentő Bakáts téri káplán

Bády Ferenc dr. (Nagytétény, Nyitra megye, 1912. július 21. – Budapest, 1984. július 19.)
Római katolikus lelkész. Amikor 1938-ban, a Budapesti Eucharisztikus Világkongresszust megelőzően lelkigyakorlatot tartott leventék számára, előadásain háborúellenes kijelentéseivel hívta fel magára a hallgatósága figyelmét. Ezért felettes egyházi hatóságai a Honvédelmi Minisztérium kérésére beszédtilalommal sújtották. Ugyanez év végén részt vett Kölnben egy legényegyleti világkongresszuson. Utazása során mindent megfigyel, mindent meglát, olyat is, amit a náci párt legszívesebben eltakart volna. Pl. fényképfelvételt készít egy un. „koedukációs” táborról [A szerk. megjegyzése: Bády feltehetőleg a németeknél olyan koedukált ifjúsági tábort látott, amely ellenkezett a magyar katolikus állásponttal, számára a nácizmus pogány szabadosságát bizonyította, vö. Váradi Levente cikkével]. Ezért a hatóságok zaklatják, az ország minél előbbi elhagyására késztetik. Személyét és politikai magatartását regisztrálják, és amikor a német csapatok 1944-ben megszállják Magyarországot, a bevonulás utáni első napokban a Gestapo megjelenik Bakáts téri lakásán. Annak ellenére, hogy maga is megfigyelés alatt áll, fölajánlja szolgálatait a hozzá forduló üldözötteknek. Mind a svéd követséghez tartozó Sacré Coeur-zárdából, mind az apostoli nunciatúrától rendszeresen beszerez a menleveleket. Több száz személyt sikerül ily módon életmentő okmányokhoz juttatnia. Ugyanakkor lakását is rendelkezésre bocsátotta rejtekhelyül. A nyilas hatóságok felfigyelnek rá, letartóztatják, de sikerül elmenekülnie. Ettől kezdve maga is bujkálni kényszerül. Mint a budapest-újlaki plébánia vezetője és esztergomi általános érseki helynök hal meg.

In: Hetényi Varga Károly: Akiket üldöztek az igazságért. Papi sorsok a horogkereszt és nyilaskereszt árnyékában. Budapest, 1985. 505. o.

„1944. október 15-e után elég sok menlevelet szereztem a svéd nagykövetségről zsidók számára. A találkozó mindig az Ajtósi Dürer soron lévő Sacré Coeur-apácák zárdájában volt. Ott kaptam kézhez a svéd menleveleket egy Vajdáné nevű keresztény, de zsidó származású asszonytól. 1944 november 3-án éppen hat menlevélért mentem. Ekkor nagyon kellemetlen meglepetés történt. Valaki rosszindulatúlag besúgott engem, hogy én tulajdonképpen kémkedem. A követségen felelősségre vontak, valóban menlevélért járok-e hozzájuk. Sértődötten, megalázva tiltakoztam. Legnagyobb szerencsétlenségemre ekkor felpattant az ajtó, három fegyveres nyilas rontott be, és fosztogatni kezdi a ház lakóit. Engem a falhoz állítottak, egy géppisztolyos vigyázott rám. Őrzőm azonban észrevette, hogy kimarad a zsákmányból, s minduntalan két társa után tekingetett a másik szobába. Többször magamra is hagyott néhány másodpercre. Egy ilyen alkalommal kiugrottam az ajtón, és elmenekültem. Az eset után szinte mindennap kerestek a nyilasok. A Gondviselésnek köszönhetem, hogy nem kerültem a kezükbe. Legtöbbször temetésen voltam, s ha véletlenül otthon tartózkodtam, Dulin Domokos, a sekrestyésünk letagadott. A nyilasok azonban mind agresszívabbá váltak, fenyegetőztek. Tűnődtem, mit csináljak. Emlékeztem, hogy a Kerepesi temetőben, a Salgótarjáni úti kapunál van egy kripta, amelynek egyik sarkát valamilyen lövedék megrongálta. Be lehetett szépen látni, üres volt. Mondtam magamban, nem megyek én senkihez, inkább lemászom a kriptába. Dulin ígérte, hogy ő majd hoz mindennap enni. Három vagy négy éjszakát töltöttem a föld alatt, de hideg ősz lévén ez is elég volt. Ezután egy darabig ismerősöknél bujkáltam. Hozzávetőleg 100−150 svéd menlevelet tudtam szerezni addig, amíg ez az eset történt. Ugyanakkor több száz üldözöttet meg is kereszteltem – kezdetben három hónapi előkészítés után, később azonnal. A nyilasok azonban olykor ellenőriztek bennünket, hogy betartjuk-e a három hónapi előkészületi időt. Ezért a beiratkozók névsorát – sokszor több száz nevet – újra meg újra le kellett másolni, hogy becsempésszem azt a 10−20 új nevet, akik csak az előző nap jelentkeztek. Az új névsorokat éjszaka készítettem, hogy reggelre minden stimmeljen. Dr. Róna Zoltán a harmincas évek végén a VII. kerületi rendőrkapitányságon volt őrnagyi rangban. Tőle szoktuk kérni az engedélyeket hivatalos rendezvényeinkhez. A zsidótörvények értelmében őt később menesztették, de mi jó kapcsolatban maradtunk. Egyszer késő este felzörgetett, s kérte, hogy kereszteljem meg. Megtörtént. Aztán később kétségbeesetten jött és kért, segítsek rajta, bújtassam el valahol, mert most már az élete forog kockán. Feltettem őt a padlásra. Dr. Róna átvészelte a nehéz időket, túlélte az ostromot. Egyszer elhívott vacsorára Oláh Gusztávhoz (1901 − 1956; Kossuth-díjas rendező, díszlettervező – H.V.K. megjegyz.) Csak hárman voltunk. Oláh Gusztáv ekkor meleg hangon köszönte meg, hogy barátai közül oly sokat megmentettem.”

Bády Ferenc szóbeli visszaemlékezése a szerzőnek. Budapest, 1982. május 31. In: Boldog Salkaházi Sára-emlékkönyv, Szent István Társulat, 2006, 283−284. o.

Bernovits Vilma, az elfeledett mártír hitoktató

Itt az ideje megjegyezni az egy jómódú polgárcsaládban 1901. április 8-án – akárcsak Slachta Margit és Salkaházi Sára – Kassán született Bernovits Vilma nevét is. Szülővárosában érettségizett, majd Budapestre költözött, ahol hitoktatói oklevelet szerzett, és végzettségének megfelelően tanított.

1944-ben Bernovits komoly életmentő tevékenységet folytatott: nemcsak kikeresztelt életveszélyben lévő zsidókat, de mindenféle formalitás, tehát valódi keresztelés nélkül is adott ki keresztleveleket az üldözötteknek. Tényleges életveszélyben volt: már decemberben egy nyilas razzia során az mentette meg az életét, hogy egy keresztlevelet – mint a tevékenységét bizonyító iratot – hirtelen megevett.

Bernovits Vilma a Ferencvárosban lakott, a Bokréta utca 3-ban. Itt működött a Szociális Testvérek rendháza, Salkaházi Sára vezetésével. A rendházban zsidókat bújtattak. Az intézmény egyik alkalmazottja, Dömötör Erzsébet december 26-án konfliktusba került Salkaházival, utóbbi ugyanis azt rótta föl, hogy az otthonban gyakran megforduló katonák egyikéhez a tizennyolc éves Dömötör Erzsébet „följárt az emeletre” – derül ki Szécsi József akadémiai előadásából.

A kassai orsolyáknál érettségizett. Vidám lány volt, aki néha szeretett másokat piszkálni. Ha barátait, rokonait bosszantani akarta, akkor Kassa helyett Košicét mondott. Hamar Miklós, kassai huszárszázados udvarolt neki, de meggyőzte, nem szándékozik férjhez menni. Hamar a háború utolsó napján halt hősi halált az olasz fronton. Egy Somogyi nevű sátoraljaújhelyi főhadnagy is sikertelenül csapta neki a szelet. 1929–30-ban anya és leánya Pestre költözött. Itt elvégezte a kétéves hitoktatóképzőt a Ward Mária Collégiumban. Végül a ferencvárosi Bokréta utcában lelt otthonra, az első emeleten. Az anya és leánya sokszor a földön aludtak, mert embereket fogadtak be.

dr. Róna Andrásné dr. Jónás Magdolna, az első magyar női közgazdász-doktor

1904-ben született vallástalan zsidó családban, később kikeresztelkedett. Férje, Róna Andor veszprémi illetőségű, szintén katolizált nőgyógyász orvos. Két gyermekük született, Tas András 1931-ben és Gabriella 1936-ban.

…1944. december 27-én a Budapest IX. kerületi Bokréta utca 3. alatti munkásnő otthonból a nyilasok hat személyt hurcoltak el, köztük Salkaházi Sárát és Róna Andornét. A professzor édesanyjának vesztét az okozta, hogy volt ugyan egy teljes garnitúra hamis irata, de az igazoltatás során alaposan kikérdezték és belezavarodott az adatokba. „Nem ment neki a hazugság.” – mondta róla fia (276. old.). Még aznap este a Fővámház téri Duna-parton a zajló folyóba lőtték őket. […]

Róna Andort munkaszolgálatra hívták be 1944-ben, a gyermekek katolikus egyházi intézményekben találtak menedéket. A 8 éves Gabriella a Rókus Kórház oldalában található ház egyik lakásában érte meg az oroszok bejövetelét; ott lakott egy szociális testvér az édesanyjával.

13 éves Tas Andrást [Róna-Tas András egyetemi tanár, a szerk. megjegyzése] a nyilas hatalomátvétel után a Ráday utcai Szent Imre Kollégiumban rejtegették. A fiú az intézmény igazgatójára, Koszterszitz József atyára emlékszik, akinek ministrált, és aki a december 29-i mise előtt azt mondta Andrásnak, ezt a szentmisét az édesanyjáért mondják, így tudta meg, hogy a Mamival történt valami. Róna Andor 1945 februárjában találta meg gyermekeit.

Salkaházi Sára, a boldoggá avatott szociális testvér

1937-ben a Brazíliában élő magyar bencések szociális testvéreket kérnek missziós munkára. Slachta Margit főelöljáró (ismerve Sára testvér vágyait), nem tagadja meg e kérést. Hogy e terv valóra válhasson, Sárának először magyar állampolgárrá kell válnia. E célból 1937 augusztusában végleg elhagyja Kassát, és Budapestre költözik. Az anyaházban mindig olyan beosztást kap, amilyen munkára épp nincs ember. Egy év alatt tizennyolc féle munkaterületen találjuk. 1938-ban a Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetségében dolgozik, majd a háztartási alkalmazottakkal foglalkozik az ún. Zita-körökben. Időközben a második világháború szomorú fejleményei miatt lehetetlenné vált a brazíliai misszióba utazás. „Már nem kérem azt se, hogy kijuthassak Brazíliába, csak azt kérem, hogy szentül élhessek, szentül szolgálhassam Istent” − írja naplójában. 1938−39-ben Sára testvér a szepesi, kassai, majd a técsői és a rahói járás szociális előadója.

1939-ben a Katholikus Női Szociális Képzőben is tanít. 1940 pünkösdjén leteheti örökfogadalmát. Új jelmondata: „Alleluja! Ecce ego, mitte me!” (Íme itt vagyok, engem küldj!) Nevét 1942-ben − amikor a németbarátság következtében sokan visszaveszik eredeti német nevüket -, Salkaházira magyarosíttatja. Slachta Margit és a Szociális Testvérek Társasága minden eszközzel küzd az országot elárasztó nemzetiszocialista métely ellen. Ez komoly veszélyekkel jár, amit a testvérek tudatosan vállalnak. Sára testvér 1940 áprilisában így ír naplójában: „…a kínzástól ne féljek, az apró testi gyengeségeket fogadjam szívesen, a halálnak örüljek”.

1941 februárjától a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetségének (DL) országos vezetője és a mozgalom lapjának szerkesztője. Három évig dolgozik itt, ez idő alatt öt új otthont alapít közel háromszáz férőhellyel. Elkezdi az első magyar Munkásnő Főiskola építését. Állandóan utazgat, tanulmányi és lelkinapokat tart, gyűléseket szervez. A DL újság vezércikkeiben határozott katolikus ideológiai programot ad az elpogányosodott, fasizálódó közszellem ellenében. Egyre jobban ég benne a vágy, hogy felajánlhassa életét „azon esetre, ha Egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be” (idézet életfelajánlásából). Az engedélyt megkapja, és az életfelajánlás − teljes titoktartással − a központi és a kerületi elöljáró jelenlétében 1943 szeptember végén vagy október elején megtörténik a budapesti anyaház Szentlélek-kápolnájában.

1943-ban Árpádházi Boldog Margitot a szentek sorába iktatják. Az 1944-es ünnepségsorozat keretében március 19-én Budapesten, a Magyar Művelődés Házában (ma Erkel Színház) előadják Salkaházi Sára Fény és illat című, Szent Margitról szóló misztériumjátékát, amely az Isten- és emberszeretet hősies apoteózisa. Az előadás után a hatóság berekeszti a DL ezt követő gyűlését. Ez a nap a német megszállás sötét napja, melytől kezdve a zsidókra és ellenállókra halál leselkedik. A szociális testvérek kivették részüket az üldözöttek − nem kis bátorságot igénylő − menekítéséből. Mintegy ezer ember köszönheti nekik az életét, közülük közel száz személy szerint Sára testvérnek. A Társaság összes budapesti és vidéki háza tele volt hamis papírokkal felszerelt bujtatottakkal.

1944. december 27-én a nyilasok körülzártak a Bokréta utcai munkásnőotthont, amely Sára testvér vezetése alatt állt. Zsidók után kutattak, s négy gyanús személyt, valamint Bernovits Vilma hitoktatónőt őrizetbe vették. Sára testvér éppen nem tartózkodott a házban, csak végszóra érkezett meg. Kikerülhette volna a letartóztatást, de nem tette meg. Mint az otthon felelős vezetőjét, őt is elhurcolták, s egy szemtanú szerint még aznap este mind a hatukat − mezítelenre vetkőztetve − a jeges Dunába lőtték. A kivégzés előtti percben Sára testvér gyilkosai felé fordulva letérdepelt, és égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára.
Isten elfogadta életfelajánlását, vértanúsága betejesedett. Az antifasiszta és zsidómentő akciókban kockázatokat vállaló szociális testvérek közül senkinek nem történt bántódása, a világháború pusztításai következtében egyetlen testvér sem vesztette életét.

Salhakázi Sára életrajza a Szociális Testvérek Társaságának oldalán

Slachta Margit, a rendtárs-politikus, a szlovákiai zsidók egyik megmentője

…1923-ban a Missziótársulat Főnöknője új szabályzat bevezetése mellett dönt, ezzel az addigi életvitelt, küldetést alapvetően megváltoztatja. Margit és még több, mint 20 nővér, közöttük novíciák, jelöltek úgy döntöttek, az eredeti szellemben akarnak tovább élni. Így ők hatalmas nehézségek, nélkülözés és rágalmazás között 1923. május 12-én megalapítják a Szociális Testvérek Társaságát. Nem sejtették akkor, hogy egy nemzetközi szervezet alapjait rakják le.
…A nők állampolgári jogainak védelmére és érvényesítésére Slachta Margit létrehozott egy politikai pártot, a Keresztény Női Tábort. A Szentlélek Úristen tiszteletének terjesztésére pedig megalapították a Szentlélek Szövetséget.

… És máris itt a második világháború, és benne a fajelméleti újpogányság gondolatainak áradása. Margit testvér és a Társaság teljes erejével áll szemben és ragad magával másokat is mind a szellemi, mind a gyakorlati ellenállásba. 1942-től az egész országban ún. világnézeti kurzusokat szervezett, hogy a keresztény értékrend erőteljes közvetítésével ellensúlyozza a hitleri propagandát.

… Miután 1943. február 8-án Szlovákia bejelentette a teljes zsidótalanítást, Margit testvér nem nyugodhatott. Rómába utazott, és 1943. március 11-ére sikerült is kieszközölnie a pápai kihallgatást, melynek eredményeként XII. Pius pápa utasította a hét szlovákiai püspököt, hogy tiltakozzanak az államelnöknél és a minisztereknél, valamint elrendelte, hogy Szlovákia összes templomában tiltakozó pásztorlevelet olvassanak fel. Mindezek eredményeként a deportálás elmaradt…

…A szociális testvérek mintegy ezer zsidót mentettek meg. Ennek a munkának lett a vértanúja Salkaházi Sára testvér, akit az Egyház 2006-ban a boldogok sorába iktatott.

… Az 1945 és 1948 közötti parlamenti felszólalásai többségében a jogelviség, a jogbiztonság és jogrend kérdésével foglalkozik. Ezek biztosítását csak a Szent István-i államrend fennmaradásában látta. Ezért is emelt szót az 1946. január 31-én elfogadott köztársasági törvény ellen. Az államforma eldöntését − Mindszenty József hercegprímáshoz hasonlóan − egy békekötés utáni népszavazásra bízta volna.

… Utolsó − alpári közbekiabálásokkal meg-megszakított − parlamenti beszédét 1948. június 16-án tartotta, szenvedélyesen ellenezve az egyházi iskolákat államosító törvényjavaslatot. Miután a képviselők végül törvényre emelték az iskolák államosítását, az ülést bezáró Himnusz éneklésekor ő tüntetően ülve maradt

… Letartóztatástól tartva 1949 januárjától a domonkos nővérek zárdájában rejtőzött. Még beadta indulási kérelmét az 1949. évi választásokon, de azt az illetékesek elutasították. A választás napján, május 15-én megjelent az urnáknál, kockára téve személyes szabadságát. 1949. június 22-ről 23-ára virradó éjjel két szociális testvérrel együtt Ausztriába, s onnan szeptember 16-án Tóth Etelka álnéven az Amerikai Egyesült Államokba távozott. Visszatérési szándékkal ment el, de már nem jöhetett vissza….

Fr. Gelányi Béla Csaba Viktor, akit Rákosi idején is üldöztek

Fr. Gelányi Béla Csaba Viktor, Budapest, 1898. március 12. – Budapest, 1990. augusztus 28.
Egy tizenkétgyerekes családban születik első gyermekként. 1924. március 19-én nyert fölvételt a Szolnok megyei Homokon, mint aspiráns, a Keresztény Iskolatestvérek Társaságába. Örök fogadalmát 1932-ben tette le egy lelkigyakorlat alkalmával. 1924–1944 között a homoki Katolikus Patronázs Egyesület Beniczky Fiúotthonban működik, mint iskolatestvér. Hosszú ideig, egészen 1944-ig az intézet titkára volt.

1944 őszén, az intézet megszűnése után hónapokig vándorol. A csendőrök és a nyilasok többször is őrizetbe veszik. Ilyenformán közelebbi ismeretségbe került a balassagyarmati, a celldömölki, a sümegi és a jászberényi fogdákkal. A valódi veszély azonban a szovjet bevonulás és a kommunista diktatúra megerősödése után vár rá.

1948-ban a választások alkalmával a szomszédos Kunszentmártonba mentem az elpusztított nyomdánkban megmaradt könyveket, füzetek eladni. Egyúttal Slachta Margit képviselőjelölttől kapott szórólapokat is magammal vittem. Följelentettek, és a rendőr bekísért. Legalább öt hétig tartottak ott fogva. Végül egy detektív fölvitt Budapestre a Toloncházba. Ott rám fogták, hogy tetves vagyok. Levittek egy pincébe. Végül egy orvos megvizsgált és szabadon engedtek.

A Rákosi-éra alatt utazgatván gyakran igazoltattak, s néha hamis jegyzőkönyvet akartak velem aláíratni. Egyszer rám fogták, hogy disszidálni akarok. Bekísértek a városba, és leültettek a padra. Estig várakoztattak, míg a parancsnok megjött. Kényszerítettek, hogy írjam alá a hamis jegyzőkönyvet. Aztán egy detektív kivitt az állomásra, föltett a vonatra, nehogy ellenkező irányba utazzam.

Fr. Gelányi Béla Csaba Viktor írásos visszaemlékezései, Budapest, 1989. március 7. In: Hetényi Varga Károly: Szerzetesek a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában, Lámpás Kiadó, Abaliget, 2002, 420–421. o.

Bibliográfia

A bibliográfia összeállításáért és rendelkezésre bocsátásáért köszönet illeti dr. habil. Révész Béla egyetemi docenst (SZTE).

Könyvek, könyvrészletek:

  1. Balogh Margit: Ínségakcióktól a politikai közéletig. Slachta Margit (1884–1974) szociális testvér pályaképe. In: Szilágyi Csaba (szerk.): Szociális kérdések és mozgalmak Magyarországon (1919–1945). Gondolat Kiadó, Budapest, 2008.
  2. Slachta Margit. In: Vida István et al. (szerk.): Az 1945. évi november 29-re Budapestre összehívott Nemzetgyűlés almanachja. 1945. november 29–1947. július 25. Országgyűlési almanach. Történelmi sorozat. II. kötet. Magyar Országgyűlés, Budapest, 1999. 519–523.
  3. Balogh Margit: Slachta Margit, a „keresztény feminista”. In: Balogh Margit–S. Nagy Katalin (szerk.): Asszonysorsok a 20. században. BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék, Szociális és Családvédelmi Minisztérium Nőképviseleti Titkársága, Budapest, 2000. 229–237.
  4. Balogh Margit: Slachta Margit a Nemzetgyűlésben, avagy az első női képviselő (1920–1922). In: Gergely Jenő et al. (szerk.): A hosszú tizenkilencedik és a rövid huszadik század. Tanulmányok Pölöskei Ferenc köszöntésére. ELTE BTK Új és Legújabb Kori Magyar Történeti Tanszék, Budapest, 2000. 27–38.
  5. Mona Ilona: Slachta Margit. Corvinus Kiadó, Budapest, 1997.

Folyóiratcikkek:

  1. Balázs Ágnes: A köztársaság ellenzéke: Slachta Margit érvelése a Nemzetgyűlésben az 1946. évi I. törvénycikk kapcsán. Acta humana: emberi jogi közlemények, 2017. 1. sz., 39−50. p.
  2. Szécsi József: „Megtagadok minden közösséget a földi bálvány-istenekkel és a sátán hitvallásával: a gyűlölettel!” Slachta Margit a szlovák zsidókért. Egyházfórum, 2010. 4−5. sz., 47−53. p.
  3. Balogh Margit: Slachta Margit és a keresztény nőkép. Rubicon, ISSN 0865-6347, 2009. (20. évf.), 4. sz. (MATARKA cikkazonosító: 727421)
  4. Péterfi Gábor: Mona Ilona: Slachta Margit. Magyar egyháztörténeti vázlatok, 2000. 1-4. sz., 499-504. p.
  5. Murányi Gábor: Slachta Margit parlamenti évei: amazon a házban. HVG, 2000. 12.
  6. Gyorgyovich Miklós: Mona Ilona: Slachta Margit. Távlatok: világnézet, lelkiség, kultúra, 1997. 38. sz.
  7. Mona Ilona: Slachta Margit és az iskolák államosítása. Magyar egyháztörténeti vázlatok, 1991. 1. sz.
  8. Slachta Margit védelmében. Szombat, 1991. 7. sz.
  9. Vadász Ferenc: Slachta Margit nagyívű, hősies életútjáról: Beszélgetés Mona Ilonával. Szombat, 1990. 9. sz.
  10. Slachta Margit: Credo. Vigília, 1990. 2. sz.,
  11. Majsai Tamás: Egy epizód az észak-erdélyi zsidóság második világháború alatti történetéből : Slachta Margit fellépése a Csíkszeredáról kiutasított zsidók érdekében. Medvetánc, 1988/4−1989/1. sz.
  12. Palkó Magda: Slachta Margit. Társadalmi Szemle, 1983. 4. sz.
  13. Vasas Ilona: Sára Salkaházi, the Social Sister. Egyháztörténeti szemle, ISSN 1585-7476 , 2018. (19. évf.), 2. sz., 111. p. (2761186)
  14. Vasas Ilona: Salkaházi Sára, a szociális testvér. Egyháztörténeti Szemle, ISSN 1585-7476, 2018. (19. évf.), 2. sz., 33-48. p. (2761180)
  15. Vasas Ilona: Salkaházi Sára és a háborús évek = Sára Salkaházi and the Years of War „Hatred Leaves Nothing, But Grief and Pain – Love Gives Comfort, and Washes Away the Tears”. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, ISSN 0865-5227, 2016. (28. évf.), 1−4. sz., 130−143. p. (2772859)
  16. Vasas Ilona: Boldog Salkaházi Sára emlékezete. Honismeret, ISSN 0324-7627, 2014. (42. évf.), 6. sz., 10−12. p. (2155607)
  17. Lovas Anna: Egy boldog élete és munkássága: Salkaházi Sára. Történelemtanítás, ISSN 2061-6260, 2010. (1. évf.), 3. sz., (1196815)
  18. Mona Ilona: Mécs László és Salkaházi Sára. Vigília, ISSN 0042-6024, 2010. (75. évf.), 1. sz., 68−70. p. (2586763)
  19. Németh Emma: Boldog Salkaházi Sára szociális testvér, a szűz és vértanú. Katolikus Pedagógia, ISSN 2080-6191, 2010. (1. évf.), 1. sz., 378−380. p. (1358961)
  20. Felavatták boldog Salkaházi Sára emléktábláját. Esztergom-Budapest: az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye negyedévenként megjelenő lapja, 2009. (7. évf.), 1. sz., 8. p. (2949796)
  21. Salkaházi Sára: Kinyitom. Keresztény Szó, ISSN 1220-630X, 2007. (18. évf.), 5. sz., (2490176)
  22. Gábor Csilla: Krisztusi hazaszeretet írásban, szóban, tettben. Salkaházi Sára példája. Keresztény Szó, ISSN 1220-630X, 2007. (18. évf.), 5. sz., (2490174)
  23. Salkaházi Sára: Búcsú a nevemtől. Vigília, ISSN 0042-6024, 2006. (71. évf.), 10. sz., 722. p. (2585510)
  24. Salkaházi Sára: Szegényke az Úton. Vigília, ISSN 0042-6024, 2006. (71. évf.), 10. sz., 765−769. p. (2585520)
  25. Salkaházi Sára − az újságíróból lett szociális testvér. „…engem küldj!”. Görögkatolikus Szemle (1990−), ISSN 1416-793X, 2006. (17. évf.), 8. sz., 7. p. (2893828)
  26. Salkaházi Sára boldoggá avatása. Görögkatolikus Szemle (1990−), ISSN 1416-793X, 2006. (17. évf.), 8. sz., 7. p. (2893829)
  27. Salkaházi Sára. Görögkatolikus Szemle (1990−), ISSN 1416-793X, 2006. (17. évf.), 9. sz., 3. p. (2894047)
  28. Salkaházi Sára: Felszabadított félelem. Miskolci Keresztény Szemle: a KÉSZ ökumenikus kulturális folyóirata, 2006. (2. évf.), 4. (8.) sz., 84-87. p. (353452)
  29. Schéda Mária: Salkaházi Sára vértanúsága. Távlatok: világnézet, lelkiség, kultúra, ISSN 1215-282X, 2006. (16.), 73. sz., 361−368. p. (2506802)
  30. A boldoggá avatott Salkaházi Sára szociális testvér (2006. szeptember 17.). Athanasiana, ISSN 1219-9915, 2006. 24, 215. p. (2029628)
  31. Salkaházi Sára naplóiból. Vigília, ISSN 0042-6024, 2006. (71. évf.), 10. sz., 723-734. p. (2585511)
  32. A „legújabb” boldog (Salkaházi Sáráról). Keresztény Szó, ISSN 1220-630X, 2006. (17. évf.), 9. sz., (2490067)
  33. Salkaházi Sára boldoggá avatása. Távlatok: világnézet, lelkiség, kultúra, ISSN 1215-282X, 2006. (16.), 73. sz., 360. p. (2506801)
  34. Fodor György: Salkaházi Sára, a szeretet vértanúja. Keresztény Szó, ISSN 1220-630X, 2005. (16. évf.), 5. sz., (1767233)
  35. Salkaházi Sára vértanúsága. Esztergom-Budapest: az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye negyedévenként megjelenő lapja, 2004. (2. évf.), 3. sz., 11. p. (1605905)
  36. Nemeshegyi Péter: A szeretet vértanúja, Salkaházi Sára. Távlatok: világnézet, lelkiség, kultúra, ISSN 1215-282X, 1994. (4. évf.), 17−18. sz., 379−387. p. (2496758)
  37. Hetényi Varga Károly: Salkaházi Sára szociális testvér (II. rész). Vigília, ISSN 0042-6024, 1980. (45. évf.), 2. sz., 110−116. p. (2481384)
  38. Hetényi Varga Károly: Salkaházi Sára szociális testvér. Vigília, ISSN 0042-6024, 1980. (45. évf.), 1. sz., 22−30. p. (2481356)

Hasonló bejegyzések