Emlékezések egy forradalomra. Műsorfüzet és hanganyag

November 2. szombat 19 óra, Bakáts téri altemplom
Nevek Napja – emlékezések egy forradalomra
1956 után a nemzetőr Orbán Nándor, korábbi olimpikon és ludovikás tiszt a márianosztrai fegyházban, kitelepített családja Somogyfajszon, kamasz fia úton Ausztráliába, disszidált barátja Kanadában. A személyes hangvételű leveleken átszűrődő túlélési gyakorlatokat Standeisky Éva, az MTA doktorának 1956 emlékezetéről szóló írása keretezi. Az esten zenél Grósz Zsuzsanna (zongora) és Kertész Endre (cselló); az estet szerkesztette és rendezte Orbán György.

Első hang

Bp. 1957. XI. 10.

Édes, Kicsi Bogaram! Nagyon boldog voltam, hogy eljöttél utánam Zalaegerszegre. Köszönöm, hogy virágot is hoztál és hogy rám gondolsz minden esti harangszókor. Írj Édes mindenről és mindőtökről. Magadról sokat írj, Anyuról, Apukáról, Ilusékról és a gyerekekről. Nagy szeretet és bizalom él bennem. Sokat gondolok mindőtökre külön is. Apuka hogyan érzi  nálunk magát? Lacika hogyan fejlődik? Gyurika milyen iskolás? Palika hogyan tanul és a szeme hogyan van? Náci tanul-e rendesen? Zsófika hol van és mit dolgozik? Miből éltek Édes? Ez az a kérdés, amire nem szabad gondolnom. Az egészségünkre nagy szükségünk van, vigyázz Magadra nagyon. Anyu és Apu egészsége és hangulata hogyan van? Nagyon bánt, hogy (ELLENŐRIZVE) nem tudok segíteni semmit rajtatok. Miattam ne aggódj, mert jól vagyok. IX.18-n a szemüvegem is megkaptam. Köszönöm, hogy elküldted. Várom nagyon, hogy mikor tudod beküldeni a szakkönyveket, nyelvtanokat és szótárakat, amiket kértem. Mindenkinek nagyon köszönöm, aki valamiben segítségetekre van. Nem tudod elgondolni se, hogyan várom a válaszod. Te csak tudod, hogy én itt vagyok, hogy élek, nincs bajom, minden nap rendesen és biztosan megvan mindenem, amire szükségem van, de én Rólatok semmit se tudok. Imádkozzatok helyettem is, mert én csak úgy könyörögni tudok az Úr Istenhez. Mindőtöket ölel, (sor közé beszúrva: Apuka 14-én volt 84 éves) csókol és nagyon szeret erős vágyakozással az                                                                        Urad

Orbán Nándor, Kecskemét, 1910 – Budapest, 1981. Ludovikát végzett tüzér tiszt, a magyar öttusa első pontszerzője (1936 Berlin, 5-ik helyezett), frontszolgálat, fuvaros, vasútépítő munkás, kaszkadőr (Gábor diák, Rákóczi hadnagya) lóidomár, elítélt, a Siófoki Lovasiskola vezetője, mezőgazdasági segédmunkás, lövészedző, teremőr.

Felolvassa Szabó Sebestyén Imre, 10 éves

Második hang

 1958. dec. 19.

Édes! Ne haragudj, hogy késve írok, de vártam ennek a kölyöknek a levelét. Sajnos hiába. Így semmi újabbat nem tudok róla. Eléggé bánt, izgat és gyötör. Zsófikát várom az ünnepekre. Ő dolgozik, vív is rendesen. Egy kis rándulása volt, bejárt a sportkórházba, parafinos massaget kapott. Teljesen rendbe jött. Palkó szeme szép, Lacika nő. Mind a két gyereknek rajz és írásból volt négyese, a többi ötös. Most volt a negyedév. Különben mindenki egészséges, ez a legfontosabb.

A leveled Borbála napján érkezett, Zsófi piros rózsájával egyszerre. Nagyon meghatott és jól esett a kedves véletlen. A csomagot feladtuk, minden gyerek segített kötözni, vinni, összeállítani, csakhogy ők is küldhessenek Neked valamit. Szeretném, ha kicsit megéreznél benne minket is. 16-án vágtunk disznót. 130 kg. volt. 15 Fr vettem. Eladtam a takarmányt, abból vettem. Az ólat elvették, így hizlalni nem lehetett. Nekünk nincs karácsonyunk. Zsófi gondoskodik a gyerekekről. Én pedig úgy teszek, hogy próbálom elhitetni magammal, ez is olyan, mint a többi nap. Borzalmasan fegyelmezem magam, eszem és alszom rendesen. Morzsolom a napokat. Élek. Hidd el, ez nagy teljesítmény tőlem. Sikerült tüzelőt vennem, az erdészettől nem kaptam. Mindenki, gyerekek, Anyu, Ilusék csókolnak, ölelnek. Mindannyian az egészségedért imádkozunk. Én pedig nagyon, nagyon erősen megfogom a kezed és nem engedlek el

                                               Zsófi

                                    ELLENŐRIZVE, MÁRIANOSZTRA

                                    Ceruzás szignó

Orbán Nándorné Virágháty Zsófia, Balmazújváros, 1916 – Budapest, 2012. Erdélyi áttelepült család szülötte, tanítóképzőt végzett, öt gyermek anyja.

Felolvassa Populás Jánosné Orbán Zsófia, 85 éves

Harmadik hang

(1957. augusztus ?)

                        Nagypapa

Kedves Anyuka, Nyanya és gyerekek!

Nagy örömmel írom ezt a levelet! Holnap 28-án szállok hajóra Triestben. A hajó neve Aurélia.

Sok bajon mentem keresztül míg végre idértem! (sic!) Majnem (sic!) lemaradtam erről a hajóról is, mert a delegációnál elkallódott a Garancialevelem. (sic!) De most már minden rendben van. Ilus néninek Pista bácsinak Ausztráliába is írtam már. Ahonnan csak lehet az út alatt is fogok írni. Most különvonattal fogunk menni Triestig Zágráb – Ljubjana – Fiumé – Triest az útvonal. Gondolhatjátok mijen (sic!) ideges vagyok! Megérte a 8-hónap várakozás szenvedést. Egyelőre ne írjatok, csak majd ha én már kiértem. De akkor nagyon részletesen és mindent, mert most már nem lehet ilyen gyakran írhatok. (sic!) Bocsássatok meg, hogy többet nem írok de nagyon ideges vagyok és még sok dolgom van. Isten áldását kérem rátok, és nagyon kérlek benneteket, hogy imádkozzatok értem is néhányszor!

Mindenkit csókol: Náci

Felolvassa Orbán Nándor, 83 éves

Negyedik hang

Kedves Ilusnéni Pistabácsi (sic!) és gyerekek!

Nagy örömmel írom ezt a levelem mivel most indulok délután a vonattal Triestbe és holnap 28.-án indul hajónk az Aurélia. Leveleteket megkaptam de nem valami jó hangulatban olvastam. A 21.-én induló hajóról lemaradtam Nem baj gondoltam, ez a hét már elmegy gyorsan Hétfőn fölolvasták a 28.-i listát, nem voltam rajta. Képzelhetitek, hogy elkeseredtem mikor meghallottam, hogy nem megyek. Másnap bementem a bizotsághoz (sic!) és kisült, hogy elvesztették a Garancia levelemet és ezért várakozó listára tettek. Avval vigasztaltak, hogy az Október 17.-i hajóval talán sikerül elmennem. Bevittem nekik a levelet amiben Pista Bácsi küldte a Garancia levelet és avval igazoltam magam, így sok herce-hurca után sikerült fölkerülnöm erre a listára. Itt küldök Pista bácsinak 10 drb. ROTBART Bc-Be – pengét. Biztosan tudja használni. Remélem Zsófinak sikerül elhelyezkedni. István Lajos Ilus tanuljatok jól, sok szerencsét kívánok nektek és minél jobb bizonyítványt Ha kiértem akkor az egész Jugoszláv Dolgaimat megfogom írni! (sic!) Főleg az útleírást amit majd a hajón írok!

Bocsássatok meg, hogy ilyen csúnyán írok, de nagyon ideges és türelmetlen vagyok.

            Mindenkit csókol: Náci

Orbán Nándor, 1941–. 15 évesen disszidált, Ausztráliából Londonba költözött, pincér, postás, numizmatikus, nagyapa.

Felolvassa Orbán László, 71 éves

Ötödik hang

Toronto 1958. julius 19.

Kedves asszonyom és családja. (sic!)

Kedves sorait lakas valtozas miatt kisse kesve kaptam kezhez
Zsofikatol is vartam levelet azonban mai napig nem erkezett meg.
            Egy csomagot szeretnek kuldeni gyerekek reszre foleg ruhakat
cipot és stb, azonban tudnom kellene azt, hogy a vamot kitudjak e
fizetni, ugyan a csomagba teszek olyan targyakat amit majd eltudnak
adni és abbol vissza lehet teriteni.
aSorsukert aggodom. De Bizzanak Istenben az nem hagyja el a Benne
Bizokat, en innen tavolbol Imadkozom, hogy baratomat mielobb adja
vissza a Teremto, kedves Csaladjanak, bizzunk es remeljunk ez befog
kovetkezni. Egy baratomnak irtam, hogy cimukre az en kovetelesemet
kuldje el, kerem majd kozolni velem, hogy megkaptak e?
            Szivem minden dobbanasaval szeretnek mindnyajuknak segiteni, bizom
benne, hogy sikerulni fog. Baratomnak adjak at udvozletemet es jo
kivansagaimat. Az o hite mindennel erosebb es a Hit az fog gyozedel
meskedni. Fontos, hogy mindnyajan egeszsegesek legyenek, Szivesen
rendelkezesukre adom a Balatoni villamat ha azzal segitve volna
rajtuk, nem nagy de mai korulmenyek mellett megfelel.
            Bar tavol vagyunk Onoktol, de lelekben negyon kozel.
            Irjanak reszletesen nem kell feladot, sem ra irni.
            Felesegem udvozletet, Andriska kezcsokjait kuldi.
                        Eletukre es szeretteikre Isten aldasat keri
                                    Oszinte baratjuk.
                                    Szegő Józsi (kézirással)

BY AIR MAIL

                        Ozv. Viraghaty Viktorne
                                               Somogyfajsz
                                               Kossuth u. 62.
                                               Hungary

Joseph Szego 470
Markham St. Toronto
Ont. Canada   

Szegő József, 1904– ?. Gyártulajdonos, holokauszt túlélő, Hortobágyra kitelepített, 56-os disszidens, feltaláló.

Felolvassa Orbán Pál, 77 éves

II. Standeisky Éva: Ötvenhat, Válaszaim a Sic Itur ad Astra folyóirat kérdéseire

ÉS, 2023. október 20.

Mi az oka annak, hogy az 1956-os események emlékezete és utólagos értelmezése máig ható társadalmi konfliktusokat idéz elő?

Megkülönböztetendő ötvenhat esetében az egyéni, a közösségi és a politikai emlékezet. Egyéni emlékezeten a személyes megélések magáncélú lejegyzését és/vagy családi megosztását és továbbadását értem. Közzétételük függ a történések után eltelt idő hosszúságától és a politikai hatalmi-rendszer jellegétől. Megosztott társadalomban, antidemokratikus, ideológia által befolyásolt hatalmi-politikai környezetben pedig eleve lehetetlen a sokféle személyes emlék nyilvánosság elé tárása és józan – megértő, elfogadó, elítélő, megbocsátó – megítélése. Közemlékezet kialakulásához évszázad, évszázadok kellenek, ami viszont óhatatlanul leegyszerűsítéssel, sémaképzéssel jár, amint azt a Dózsa-felkelés és 1848-49 közemlékezetté válása mutatja. A közemlékezet kiszolgáltatott a politikának: a regnáló hatalom befolyásának. Rendszerváltó időkben a politikai emlékezet átalakulása különösen szembetűnő. Az 1990-et megelőző években a változásokért fellépő ellenzék ötvenhat megítélésében egységes volt. Valamennyiük számára ötvenhat a gyökeres fordulatot elősegítő alaphivatkozás lett., ami elfedte a világfelfogásbeli, ideológiai különbözőségüket, mint ahogy az  ötvenhatot megelőző időszakban is a diktatúra és a szovjetellenesség hozta közös nevezőre az eltérő gondolkodású elégedetleneket. Mihelyt eltűnt a közös ellenség, s lehetőség nyílt egy új rendszer kialakítására, ötvenhat megítélésében is megbomlott a rendszerváltók egysége. A különféle politikai csoportosulások ötvenhatból azt mazsolázták ki, amit céljaik eléréséhez hasznosíthatónak véltek, ami ötvenhatot óhatatlanul a politikai konfliktusok részévé, az egyes politikai-ideológiai törekvések segédeszközévé tette.

Utólagos értelmezésen tudományos feldolgozást értek, ami szintén kiszolgáltatott az időnek és az éppen hatalmat gyakorló rezsimnek. Ötvenhat feltárásához, értelmezéséhez, a tudományos eredmények közzétételéhez és azok értő befogadásához idő és a sokféleség iránti nyitott uralmi viszonyok szükségesek. Az ötvenhatról a Kádár-korban megjelent értelmezések nem tekinthetők tudományosnak: a forradalom ellenforradalomként való hivatalos interpretációjának a regnáló hatalom legitimálása volt a célja. Közvetlenül a rendszerváltás után megindulhatott ötvenhat tudományos feltárása, feldolgozása. A hangsúly a bel-és külpolitikai vonatkozásokra, a sztálinizmussal szembeszegülő kommunista vezetők forradalom előtti és alatti tevékenységének és a forradalom utáni megtorlásoknak a kutatására esett. A demokratizálódási folyamat megtörése ellehetetlenítette a további kutatásokat: a forradalom társadalomtörténetének feltárása megakadt. Ötvenhat mélyreható vizsgálata politikai-ideológiai okok miatt nem érdeke a 2010 után regnáló hatalomnak. A betegeskedő társadalomban élők sem éreznek késztetést az ellentmondásos múlttal való szembenézésre. A XXI. század második és harmadik évtizedében ötvenhat elhallgatásának korát éltük, éljük.

Ha ezt a vázlatos múltfelidézést összevetjük a rendszerváltás utáni évtizedek, különösen a 2010 utáni időszak történéseivel, egyértelműen levonható a következtetés: ötvenhat kiszorult a közérdeklődésből, a közemlékezet politikai és értelmező-tudományos válfajából egyaránt. Ez leginkább azzal magyarázható, hogy az uralmat gyakorlóknak megváltozott a viszonya  ötvenhathoz: ötvenhat alkalmatlanná vált a hatalom legitimálására.

Szükséges-e egyáltalán, hogy ezeknek az eseményeknek az emlékezetével kapcsolatban létrejöjjön valamiféle társadalmi konszenzus?

Amennyiben a konszenzus egy vitatott kérdés közmegegyezéses lezárását, mindenki számára elfogadható megítélését jelenti, a kérdésre a válaszom: nem szükséges. Ha azonban konszenzuson a sokféleség méltánylását értjük, már más a helyzet. Ötvenhat lényege a különféle érdekek, a múltbeli megélések – örömök és traumák – felszínre kerülése. Ennek felismeréséhez és értő elfogadásához, vagyis a társadalmi konszenzushoz az eltérő vélemények egyidejűségét természetesnek tartó, nem ideológiavezérlet, a közügyek iránt érdeklődő, felelősségteljesen és megfontoltan véleményt alkotni képes állampolgárok kellenek, akik a szabad nyilvánosság, az ideológiamentes oktatás, tudomány, közkultúra elkötelezettjei. Ilyen társadalom megléte esetén az „1956-os események” kapcsán nem merülhet fel egy közös felfogást sugalló emlékezet és értelmezés szükségessége. Megszűnne viszont a hallgatás ötvenhatról, és nem lennének a történések egészéből kiragadott, aktuálpolitikai célokat szolgáló, szenvedélyesen interpretált ötvenhat részek sem.

Mennyiben lehetnek alkalmasak ezek az események a nemzeti identitás és a társadalmi kohézió erősítésére?

Nagy változások, gyökeres politikai, gazdasági fordulatok korában az uralmon lévők által negatívan megítélt távolabbi és közelmúltbeli történések a vágyott új rendszer katalizátoraként hatnak, és elfedik az elégedetlenségben egységes állampolgárok közötti nézetkülönbségeket. Preforradalmi időszakban nem számítanak a felfogásbeli különbözőségek, az eltérő múltértelmezések. Csak az számít, amiben egyetértés van: az uralmon lévők leváltása, a hatalmat önkényesen gyakorlók eltávolítása. A késő Kádár-korban jóval nagyobb volt az ellenzék mozgástere, szélesebb volt a tájékozódási lehetősége, mint a Rákosi-rezsim utolsó éveiben. Mindkét időszakban zömmel az egyedül uralkodó pártban csalódottak közül kerültek ki az ellenzék tagjai. Az ötvenhatosoknak a rendszerváltást megelőző időszakban főszerep jutott. Sokan közülük az egykori kommunista pártellenzékiek, Nagy Imre-pártiak, az 1956 utáni megtorlások börtönviselt és félreállított áldozatai voltak, akiket a restaurálódó kommunista rezsim az „ellenforradalom” előkészítésében talált bűnösnek, s akik a csúcsra jutott, majd hanyatlásnak indult Kádár-rezsimben a rendszer demokratikus szocialista kritikusaivá, a demokratikus átalakulás legaktívabb sürgetőivé váltak. Mind ötvenhat előtt, mind a nyolcvankilencet megelőző és követő években ez az ellenzék a népi radikálisokkal bővült, akik a szocializmus nemzeti demokratikus válfaját szerették volna megvalósítani. A nemzeti identitásérzetet mindenkor erősíti, ha fegyveres támadás éri az országot. Ez utóbbinak azonban az összefogást kiváltó hatása ideiglenes, a külső hatalmi beavatkozás megszűnéséig tart. Az 1989-90-es rendszerváltáskor, eltérően ötvenhattól, a Szovjetúnió valójában már nem veszélyeztette az átalakulási folyamatot, amit a kortársak nem láthattak világosan. Az emlékező tudatba magát befészkelő félelem az ötvenhathoz hasonló szovjet katonai beavatkozásról az 1980-as évek végére egy táborba vonta a rendszerrel szemben álló aktív állampolgárok különféle világnézetű csoportjait. Mind ötvenhat, mind nyolcvankilenc „sorsát” alapvetően a nemzetközi erőviszonyok határozták meg. A levert ötvenhatot megtorlás követte, a harminchárom évvel későbbi rendszerváltás békésen zajlott és sikeresnek ígérkezett.

A társadalmi kohézió alakulása főként az öröklött viselkedésmintákról, a nemzedékről nemzedékre hagyományozó magatartásmódoktól függött ötvenhatban és a rendszerváltáskor egyaránt. A két nagy fordulatot az is rokonítja, hogy az ellenzék számára az ötvenhat előtti három évben és a rendszerváltáskor egyaránt a negyvennyolcas forradalom és szabadságharc volt a távolabbi viszonyítási pont. Ötvenhat pedig nyolcvankilencben, a szovjet típusú rendszer végelgyengülése, a magyarországi pszeudokapitalizmus virágzása korában lett a változást akarók elsődleges múlt mintája.

Az idő múlásával minden forradalom jelképpé válik, sematizálódik. Az marad meg belőle, ami a legkevésbé megosztó. Ez ötvenhat esetében a függetlenülési törekvés volt a Szovjetuniótól, ami miatt a rendszerváltás után ötvenhat hivatalos minősítése forradalom és szabadságharc lett, s amihez a társadalomban a szovjet megszálláshoz és a magyarországi kommunista hatalomátvételhez kötődő oroszellenesség is társult.

Ötvenhat ma a politikai szereplők és a hétköznapok embere számára egyaránt érdektelen. Az utóbbi bő évtizedben elvesztette rendszerlegitimáló funkcióját, ellentmondásainak feltárására, pozitívumainak és negatívumainak tanulsággá tételére pedig szabad és felelős állampolgárok tömegének hiányában nincs igény. Gazdasági összeomlás és külső fenyegetettség estében ötvenhat emléke felelevenedne, és a válságos időkben újra a nemzeti identitásérzést és a társadalmi kohéziót erősítené.

Felolvassa Orbán György, 74 éves és Szabó Kristófné Orbán Ida Gizella, 39 éves

Köszönet

Köszönjük a Sik Rádió Múzeum támogatását!