Snétberger Ferenc koncertje a 2014. évi Ars Sacra Fesztiválon, a Miatyánk Fesztivál előzményeként
| | | | | | | | | | | | | | | |

Ars Sacra 2014 és tovább…

Különösen gazdag volt az idei szeptember templomunk kulturális életében! Még bőven „nyíltak a völgyben a kerti virágok” az Ars Sacra Fesztiválon. A Bakáts téren a programok a Nyitott Templomok Napján, szeptember 20-án kezdődtek, Snétberger Ferenc felemelő és nagysikerű duett-koncertjével. (A gitárművésszel készült interjúnk itt olvasható.)

A koncert után Bada Márta roma festőművész Jézus szenvedéstörténete című képsorozatát a művész maga mutatta be. Keresztútján tizenhat stációt járhatunk végig; az utolsón Jézus a mennyországban találkozik édesanyjával. Céljairól így vall a festőművész:

„Ajándékot kaptam Istentől, amit oda szeretnék adni mindenkinek. Kívánom, hogy költözzön a cigány és a magyar szívébe is a hit, a remény és a szeretet.”

Örülünk, hogy a képek nálunk is „jártak”.

Szabó Barbara orgonaművész koncertjével zárult templomunk „első éjszakája”. Barokk zenét hallhattunk a csodálatos hangú Keszthelyi Csilla – szoprán – közreműködésével.

Erős kezdés után méltó folytatás volt szeptember 27-én az Európa Nagydíjas Pro Musica leánykórus fellépése, akik hírnevüknek megfelelő, magas színvonalú koncertet adtak.

A „fesztiválhetet” szeptember 28-án a kiváló Erdődy Kamarazenekar fellépése zárta. A több, eddig ismeretlen XVIII. századi zenemű felvételre játszásáról elhíresült zenekar többek között neves kortárs zeneszerzőnk, Orbán György Stabat Materének ajánlásával is büszkélkedhet. A koncert az idén húszéves zenekar első jubileumi fellépése volt.

*    *    *

Egy ilyen hét után joggal és jó kedvvel vágunk neki a jövő tervezésébe. Szeretnénk, ha őszi komolyzenei koncertsorozatunk idén folytatódna.

Reményünk van rá, Snétberger Ferenc Kossuth-díjas gitárművész fellépései előre meghirdetetten, sorozatszerűen folytatódhatnak. Felmerült, hogy – talán az Ars Sacra fesztiválhoz kapcsolódva – jövőre egy saját „kis fesztivált” szervezzünk. Ebben a keretben, jól előkészítve építhetünk a már bevált jó gyakorlatra, módszerekre, műfajokra, amik ebben a keretben, egymást erősítve „jobban szólnak”: kiállítás, templomi vezetés, ismeretterjesztő foglalkozások gyerekeknek-felnőtteknek, és belevágunk egy Rétor kerestetik című szónokversenybe is. Tervek már vannak, most még időnk is van, a körülmények-feltételek megteremtése persze nem lesz könnyű feladat, segítségre, tanácsra is szükségünk lesz. Fontos szempont, hogy a templom közössége magáénak érezhesse a megvalósult terveket.

*    *    *

A Bakáts téri koncertek és kapcsolódó események megvalósítása a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával jött létre.

Az írás eredetileg a Szent Ferenc Hírmondó című plébániai értesítő 2014. októberi számában jelent meg.

NyZs, OGy

Hasonló bejegyzések