Miatyánk Fesztivál 2016: Miatyánk-koncert a Szent Efrém Férfikar és a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont közreműködésével

Köszöntő

Tisztelettel köszöntöm a látogatót a szervezők nevében! A Miatyánk Fesztivál a budapesti, Bakáts téri katolikus templom művészeti-közösségi fesztiválja, amely 2015-ben indult útjára. Állandó szereplőnk Ybl Miklós: az általa épített környezet liturgikus és akusztikai adottságaira építünk, elsősorban a természetes, vokális hangzást keresve. A templom mellett „kamaraszínpadként” rendelkezésünkre áll az altemplom is, amely kiállításoknak és kortárs eseményeknek ad helyet. Névadó motívumnak a Miatyánkot választottuk, amely hívők és nem hívők számára egyaránt lehet érték és kiindulópont.

A Miatyánk Fesztivál a templom védőszentjének, Assisi Szent Ferencnek az ünnepéhez kötődik: minden év októberében, az első vasárnapon köszöntjük Ferencet a templombúcsú ünnepén. Szép, a fesztivállal egyidős hagyományunk, hogy a búcsús szentmise után közös, bográcsozós „falunapot”, Nagy Agapét tartunk.

A Miatyánk Fesztivál az Ars Sacra Fesztivál „Bakáts téri leágazásaként” indult. 2014-ben azonban, a Bakáts téri plébánián kánoni látogatáson részt vevő bíboros főpásztorunk, Erdő Péter, látva az éppen akkor a Bakáts téren zajló Református Zenei Fesztivál forgatagát, megemlítette, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy katolikus fesztivál is a Ferencvárosban. Így jött létre a következő évben a szerény, de immár önálló lábakon álló „Miatyánk Hete” fesztivál. Az óhajt azóta is igyekszünk tettekre váltani, jobb-rosszabb anyagi körülmények, templom- és térfelújítás, veszélyhelyzet és más békésebb idők közepette.

A második évben, 2016-ban indult útjára a fesztivál leágazásaként a Nevek Napja: november 4. körül 1956 áldozataira emlékezünk. Hajnali virrasztással, gyertyákkal, az összegyűjtött latin és cirill betűs nevekkel, rajzpályázattal, cigány siratóval, harmóniumkoncerttel és rekviemmel egyaránt emlékeztünk az elmúlt években.

Habár a Miatyánk Fesztivál elsősorban őszi programokat foglal magába, a 2022-ig tartó templomfelújítás eredményeképpen − örvendetes módon − bővíteni tudtuk a „szezont”, így ezen a honlapon más, a templomhoz kötődő kulturális eseményekről is hírt adunk. Az előző évek eseményeiről pedig bőséggel találhatók képek és videók.

A Miatyánk Fesztivál a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc Főplébánia közösségének önkéntes munkájából, valamint pályázati támogatásokból jön létre. A költségekhez minden évben hozzájárul Ferencváros Önkormányzata, amiért köszönettel tartozunk.

Jó böngészést, tartalmas időtöltést kívánok!

orbán györgy