Miatyánk Fesztivál, 2017: Borbély Mihály és Juhász Gábor koncertje az altemplomban
| |

A Miatyánk Fesztivál 2020. évi beharangozója

2014-ben vettünk részt először az akkor még szintén fiatal Ars Sacra Fesztiválon saját szervezésű programmal. Joggal tekintjük a Miatyánk Hete Fesztivál alapító évének. Névválasztásunk arra utal, hogy az Úr imája bárki számára elfogadható kereteket kínál: nem kiválasztani-megkülönböztetni, hanem befogadni szeretnénk minden jó szándékú embert. A Miatyánk Hete éves programja mindig valamilyen ajánlat kíván lenni: mi ezt tartjuk fontosnak, értékesnek, nézzétek-hallgassátok meg. Velünk együtt.Voltak szép emlékű, nagy sikerű események, amelyek valamiért nem folytatódtak, vannak új műfajok, amelyek helyet kérnek maguknak. Voltak nagy sikerek és voltak produkciók, amelyek méltán, vagy méltatlanul kevés figyelmet kaptak. Ahogy ez, nem csak egy fesztivál életében, történni szokott.Tudatosan törekszünk a folyamatosságra. Kikristályosodtak bizonyos alapelvek, amelyek elég stabilitást adnak ennek a folyamatosságnak: az Ybl tervezte neoromán épület olyan, mint egy régi, nemes hangszer. Nekünk, mai használóinak kell megkeresni azokat műfajokat, módszereket, amelyek „megszólaltatják”. Ezért törekszünk arra, hogy a természetes akusztikát részesítsük előnyben a mesterséges hangosítással szemben. Már a felújítás előtt felfedeztük, hogy az altemlpomunk mekkora kincs, milyen különleges tér, amelynek használata évről-évre új lehetőségeket kínál. A Miatyánk Hete 2020-as programja az előző fesztiválok tapasztalataira épít. Szándékunk és reményeink szerint ez valóban építkezés és ennek az „épületnek” lesznek lakói is – a nézők, akiket mi inkább vendégeknek tekintünk, hiszen nem rendezvényszervező intézmény vagyunk, hanem egy templom közössége, akik Agapéra – szellemi javak közös elfogyasztására – hívnak.

Film&Disputa, a MADOKE-val együttműködésben

A Miatyánk hete fesztivál indító gondolatában szerepelt, hogy az Ybl Miklós által tervezett neoromán épület méltó és inspiráló keret lehet sok és sokféle műfaj, megközelítés számára. A vizuális műfajokat eddig képzőművészeti kiállítás és 2019-ben egy filmvetítés képviselte. Ebben az évben azért választottuk a dokumentumfilmeket, mert szeretnénk, ha valós társadalmi-történelmi problémák is bekerülnének a közös vizsgálódás körébe. Három filmet ajánlunk, mind a három más-már tematikát dolgoz fel. Az egyik az ukrajnai háborút mutatja meg nagyon személyes, közvetlen nézőpontból, a másik egy vajdasági katolikus pap portréján keresztül ad pontos és elgondolkoztató képet a határon túli magyar közösségek jelenéről és lehetséges jövőjéről, a harmadik pedig a velünk élő, feldolgozatlan történelmi „hátizsákból” borítja elénk az előző diktatúra egyik örökségét. A titkosszolgálatok módszerei mélyen behatoltak és átjárták a személyek-intézmények életét, a tudományos és kulturális közélet mélyrétegeit. Elkerülni nem volt esély, az együttélés-elfogadás-ellenállás módszereiben viszont voltak különbségek. Ennek a nem látható harcnak az egyik frontvonaláról ad tudósítást a film oly módon, hogy ránk bízza az értékelés lehetőségét. Elhívtuk a filmek alkotóit, mód nyílik vitára, a látottak értékelésére. Köszönjük a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesületének partnerségét!

Közérdekű információk

A fesztivál programjai ingyenesek, az első eseménytől eltekintve regisztrációhoz nem kötöttek, csupán – az idők jeleire való tekintettel – maszkviseléshez.

Habár az ünnepség szívének számító falunapunkon, a hagyományosan a templombúcsú után tartott Nagy Agapén idén nem ünnepelhetünk együtt, megvendégelt rászorulóink számára, Karitász csoportunk koordinálásával tartósélelmiszer-gyűjtést tartunk, de pénzbeli adományt is szívesen fogadunk. Köszönjük, Isten fizesse meg!

Hasonló bejegyzések